... melyben eljövetellel kecsegtet a finn nyár
Van egy vicc a finn nyárról. Két finn beszélget:
– Milyen volt az idei nyár, Pekka?
– Nem tudom, mind a két nap részeg voltam.
Nos, megmutatta magát a nyár, kéthetes depressziós-esős-felhős-hideg időszak után majdnem másfél napig jó idő volt. Rohantunk is ki a tengerpartra – és ezt lehet szó szerint érteni. Mint rá kellett döbbennem, a tengerpart egy szelete alig 4-5 kilométerre van attól, ahol lakok, és mivel semmi közlekedési eszköz nem jár arra, 1 órán keresztül viszont nem akartunk gyalogolni, hát futva tettük meg a távot Rakival, aki a közelben lakik.
Mivel félő volt, hogy a napsütés csak az időjárás pillanatnyi elmezavarának köszönhető, próbáltunk annyi napfényt magunkba inni, amennyit csak lehetséges. Ha már ott van a tengerparton az ember, elég kézenfekvő gondolatnak tűnik a tengerben való pancsolás, amit nálunk fejlettebb hájréteggel és fejletlenebb aggyal rendelkező embertársaink egy része meg is kísérelt, de én elbátortalanodtam a kékes árnyalattól a lábfejemen, melyet mintegy próbaképpen két percig a vízbe lógattam. A napfürdő végére kellemesen vörös lett a hátam, de ez pár nap alatt visszafehéredett, mindenféle hámlás és egyéb ízléstelenség nélkül. Persze az is közrejátszhatott a kifehéredésben, hogy több napozásról szó sem lehetett, mert a szombati buli után kijózanodott az időjárás, és vasárnapra már stabil felhőkkel és szomorkás esővel védte érzékeny bőrünket a kegyetlen naptól.
Ilyen borongós hangulatban telt el a hét, és vele a céges buli. A pontos elnevezés Nokia Summer Party lenne, de a 3 szóból leginkább csak a Nokia stimmelt, mert a 13 fokos hidegben, esőben, és természetesen szabadtéren tartott bulit nem éreztük annyira nyáriasnak, és igazából annyira party-hangulat se volt – bár a finneken nem látszott, hogy nagyon zavarná őket, hogy ráfagy a kezük a műanyag söröspohárra, amelynek tartalma az eső miatt folyamatosan hígult. Volt nagy színpad, volt zenekar, de nem láttam, hogy bárki is táncra perdült volna. Ehelyett egy rakás, Nokia-feliratú zacskóba (ingyen osztogatott műanyag esőkabátba) öltözött embert láttam, akik kétségbeesetten markolászták virsliszerű (bár még annál is sokkal rosszabb ízű, kenyér nélkül adagolt) kolbászukat, próbálva kicsiholni belőle valami melegséget. Ennél rosszabb bulit nemigen láttam. Mindez a magamfajta külsős konzultánsoknak 300 márkájába (*43) került – nagyon remélem, hogy a közvetítőcégem tényleg kifizeti, ahogy ígérte…
Kíváncsi vagyok, nyár végén is nevetek-e majd a nyitó viccen, vagy csak keserűen azt mondom: igen, így történt.
