... melyben felcsapok viharvadásznak
Azt hiszitek, villámra vadászni izgalmas? Hadd mondjam el: nem!
Szinte mindennapos rendszerességgel vannak manapság hatalmas viharok, órákon keresztül cikáznak a villámok. Tegnap is tombolt egy, hatalmas mennydörgésekkel kísérve, zsákszámra szórva a villámokat. Én imádom bámulni az ilyesmit, rácsodálkozni a természet erejére – gondoltam, meg is örökítek belőle annyit, amennyit lehet.
Persze villámot fényképezni elég hiábavaló próbálkozásnak tűnik, mert mire az amatőr villámvadász és a fényképezőgép automatikája észbe kap, már nyoma sincs az égen a villámnak. Gagyi fényképezőgéppel a legjobb megoldásnak az tűnik, ha egy pontra koncentrálva folyamatosan képeket készít az ember, és ha szerencséje van, az egyiken pont lesz egy villám is. De ehhez rengeteg filmre van szükség – vagy legalábbis lenne szükség, ha nem használnánk ki a digitális fényképezőgépek hatalmas előnyét: letörölhetőek a fölösleges képek.
Szerencsémre, a közelgő nyaralásra készülve, épp aznap vettem új memóriakártyát a gépbe, így már nem 50, hanem több, mint 200 kép tárolására vált alkalmassá, úgyhogy lehetett neki nyomni. Mindazonáltal nem volt különösebben izgi a dolog: csak álltam ott, folyamatosan nyomtam a ravaszt, a gép kattogott és vagy pont lemaradt a villámokról, vagy az égbolt másik részén villámlott, hogy pont ne látsszon a lényegből semmi se a képen. 180 fénykép közül egyetlen egyen sikerült villámot megörökítenem, az is épp lecsengőfélben volt, de azért jobb, mint a semmi.
Nem, nem a fenti kép az. Hanem ez a kis nyeszlett:
