… melyben aki A-t mond, B-be jut
Lássuk, hogy a jó idő beköszöntével miképp jutnak a finnek A pontból B pontba! Tekintsünk el azoktól a közlekedési mintáktól, melyek mindennaposnak mondhatók otthon is: a gyalog, a kerékpárral, az autóval illetve a tömegközlekedési eszközök igénybevételével történő lokációváltoztatásoktól! Koncentráljunk inkább arra, ami szembetűnő!
A finn fiatalok szeretik, ha a talpuk alatt kerekek vannak. így aztán a meleg eljövetelével (pontosabban a fagy elmúltával) előkerültek a szuperszónikus görkorcsolyák, a gördeszkák és a gagyi rollerek. Májusban szinte minden második emberen görkorcsolya volt, mostanra talán már megunták (vagy csak eltörték a karjukat, mint az a kollégám, aki pár röpke pillanatra Norbertivé tett), bár még mindig fellelhetőek az utcán eme hóbort szerelmesei. A roller inkább a kisdedek kedvelt idiótasága, de látni huszonéveseket is 10 km/h-val repeszteni ezeken a csodajárgányokon, sőt itt a cégnél a folyosón is végigszáguld néhanapján valaki, de vélhetően gyorsabban megy, mint a fény, mert sose látom, ki az. A gördeszkák pedig inkább csak arra szolgálnak, hogy a fiatalok elüssék valahogy az időt és a járókelőket. Korábban említést tettem már arról, hogy a finnek lazán sétálgatnak síbottal a kezükben, mert hogy az milyen jól megmozgat mindent. (Azóta már itthon is ismert a nordic walking - a szerk., 2014). Ennek az extrém esete, amikor futni lárom őket síbotot cipelve, természetesen maximum fele olyan gyorsan tudnak így futni, mint mondjuk én, majdnem elesnek vele, de azért az ott kell, hogy legyen náluk. Talán még súlyosabb, amikor a görkorcsolyát hajtják meg síbottal, a sífutás mozdulatait imitálva – ezeknek az egyedek valószínűleg tényleg sajnálják, hogy nincs egész évben hó. (Egyébként ők tényleg gyorsak, vélhetően sífutó-versenyzők, akik így próbálnak edzésben maradni.)
Habár a fél főváros bringára pattant a jó idő beköszöntével, a hagyományos bringázásról nem írnék, csak két, ehhez közeli dologról. Az egyik, hogy itt úgy tűnik, hogy a finnek úgy érzik, ahhoz, hogy a bicikli elinduljon alattuk, a legszükségesebb dolog egy bukósisak, valamint egy színes (többnyire a rózsaszín és a lila különböző árnyalataiban játszó, de azért a szívárvány összes színét felvonultató), zizegős, jobb esetben elasztikus melegítő. A bicikliárak egyébként magasan a magyar árak fölött vannak, normális bringát újonnan csak 100.000 Ft fölött lehet kapni (2001-et írunk – a szerk., 2014), ami elég riasztó… A másik dolog, amiről már írtam korábban is, azok a belvárosban bevásárlókocsi-szerűen kölcsönözhető csodabiciklik. Ezeket azóta már kipróbáltam, és annak ellenére, hogy a biciklik többsége épp’ hogy csak nem esett szét alattam, és tömör gumijainak köszönhetően lassabb volt, mint egy rozsdás Camping, elég hasznos dolognak tartottam. Főleg a tengerparti strandra volt jó vele járni, amíg a cajglákba rejtett 10 márkára éhes alkoholisták le nem szaggatták azokat a láncokat a strandon, amikre ezeket a csodákat kellett visszaaggatni…
