… melyben lefejelek egy sziklát
Sikerült balesetet szenvednem az erdőben. Sétáltam, sétáltam, egy kis dombon azonban ahelyett, hogy lecsücsültem volna, megcsúsztam, estemben belekapaszkodtam egy fatörzsbe, de az nem fogott meg, így csak megpördültem, és bevertem a fejem egy másik dombba, ami történetesen – és ez nem ritkaság a finn erdőkben – gránitból volt. A fejem bizonyult gyengébbnek – legalábbis a vér, amit a kövön találtam, nem a szikla sérüléseiből fakadt. Felszakadt a fejbőröm, dőlt belőle életem vörös nedve, szerencsére ész nélkül. Mit volt mit tenni, elindultam haza.
A finn embereket talán jellemzi az, hogy a szembejövők közül senki sem kérdezte meg, jól vagyok-e, mialatt véres fejjel hazagyalogoltam. Otthon alaposan kitakarítottam a sebet, már amennyire azt megtehettem; a sérülés a tarkómon volt, a saját tarkójukat pedig viszonylag kevesen látják.
Mivel másnap még nem forrt össze a bőr, és valami lé is szivárgott a sebből, gondoltam (pontosabban mások gondolták így, és többen is voltak, úgyhogy hallgattam rájuk), elmegyek és megmutatom valami orvosnak a körzeti SZTK-ban. Ott egy váróba irányítottak, ahol három órás várakozás után végre egy fehér köpenyes is megnézte a fejem, de addigra összeforrt a seb, úgyhogy azt mondta, ő már nem nyúl hozzá. Némi csend után megkérdeztem, tetanuszt esetleg adna-e. Megrágta magában a lehetőséget, látszott rajta, hogy végül is annyira nem tartja hülyeségnek az ötletet, így elküldött ugyanahhoz az emberhez, aki a kórházba érkezésem elején a váróba irányított, hogy adjon nekem egy adaggal. Egyfajta keretes szerkezettel zárult tehát az intézménylátogatás, ahol a középső részben nem történt semmi. Mindez kb. 5000 forintba került, s ezt az összeget, mint megtudtam, akkor is kiszámlázták volna, ha még szurit se kapok.
