… melyben „szól a rádió…”
Este öt, a nap egy ideje már lenyugodott. Legközelebb holnap reggel 8-9 körül látjuk viszont – ha szerencsénk lesz, és nem takarja felhőzet az eget. Legalább este ne lennének felhők, mert besütnek a szobámba, visszaverve Helsinki fényeit a foghíjas függönyrendszerem rosszabb védelmi pontjain…
De hagyjuk is az ábrándokat, és lássuk az elmúlt hét történéseit, ezúttal címszavak mögé rendezve.
Pesukone
Megjött a pesukoném!!!
Nem, ez nem a havi vérzésre használatos finn kifejezés. A szó jelentése: mosógép. Van esély tehát arra, hogy a 3 hete hordott pizsamám egy kicsit tisztul majd.
Rádió
Első beruházásaim egyike egy rádiós ébresztőóra volt, így nem kell kuka nagy csöndben ücsörögnön otthon. Némi próbálgatás, tekergetés után találtam is egy olyan adót, ahol jó zene szólt, és nem dumáltak állandóan. Az első nap tök jó zenék voltak, gondoltam, de jókat bulizok majd a hosszú, téli, magányos estéken a négy fal között, a rádió mono hangjára, mely a basszust hírből sem ismeri.
Igazságtalan lennék, ha azt mondanám, hogy a második és harmadik nap, és még egy hétig nem volt jó a zene. Hisz ugyanazokat a számokat játsszák minden nap… óráról órára…
Azért egy hét után kezdett unalmas lenni a Wham-től a Careless Whisper, Mel C-től az I turn to you (pontosabban ennek egy élvezhetetlenre lassított változata), az Abbától a The winner takes it all, meg a többi.
Azóta úgy tűnik, a kezdeti Abba Gold, Best Hits of the 80's és a Bravo akárhány CD-jük mellé már vásároltak 3-4 újat is, úgyhogy némileg változatosabb a zene.
Szerencsére itt úgy tűnik, nincs annyi helyi sztárjelölt zenekar, legalábbis a szokásos 4-5 finn számon kívül ez az adó más finn zenéket nem ad. Ezeket viszont félóránként.
Ez alapján a nem túl reprezentatív mintavétel alapján megállapítható, hogy a finn könnyűzene súlyos válságban szenved.
Hulla-hopp!
A finneknél nagy divat a szelektív hulladékgyűjtés. Ez jó dolog, de csak kis köze van ahhoz, amiről írni akarok.
Újrakezdem.
A finnek mindenféle zacskókat raknak a szemeteskukába. Nem hülyeség. Otthon is van rá lehetőség, csak nem nagy divat. A mi családunkban legalábbis… Hogy ne nézzenek magyar falusi parasztgyereknek, nosza, vettem én is. Rá volt írva: 200 l. Hm, 200 literes? Ez aztán életem végéig elég lesz!
Otthon közelebbről is megvizsgálom, gurigatom, gurigatom, de sehol semmi lyuggatás, ami mentén eltéphető lenne. Majd amint elérem a két métert, rátalálok.
Két méter? Úristen!
Hullazsákot vettem?!
Hát, ha életem végéig nem is, az életem végén biztosan jó lesz…
